| |
A Rece-Fice
együttes 1992-ben alakult. Célunk a táncházi közönség igényes
szórakoztatásán túlmenően a balkáni népek (bolgár, görög, makedón,
trák stb.) és a magyarországi délszláv nemzetiségek (szerb, horvát)
népzenei és néptánc hagyományainak megismerése, művelése és a budapesti
közönséggel való megismertetése. Bár nagyrészt nem vagyunk nemzetiségi
származásúak, a fenti célokat hivatásunknak tekintjük: tagjaink között
két bolgár szakos és egy néprajz szakos hallgató is van.
A zenekar tagjai a megalakuláskor részben kezdő, részben más
zenekarokban és műfajokban gyakorlatot szerzett zenészek voltak. Az
elmúlt években sikerrel szerepeltünk számos rendezvényen a népzenei
fesztiváloktól a bálokon és az egyetemi klubokon keresztül a folkkocsmákig.
Szerepeltünk TV- és rádióműsorokban, játszottunk több lemezen. Első
önálló kazettánkat 1993-ban adtuk ki. Öt éves születésnapunkat három
órás műsorral ünnepeltük 1997. december 15.-én az Almássy Téri Szabadidőközpontban.
Repertoárunk folyamatos bővítése mellett egyre hitelesebb előadásmódra
törekszünk, az egyes tájegységek sajátosságainak megismerésével. Ennek
érdekében igyekszünk felkutatni a még élő adatközlőket és a fellelhető
archív anyagokat. Hangszerparkunkat is bővítjük eredeti hangszerek
beszerzésével, illetve eredeti minták utáni elkészítésével. (Zenekarunk
egyik tagja hangszerkészítő népi iparművész, a "népművészet ifjú mestere"
cím birtokosa). Folyamatos kapcsolatot tartunk a műfajban tevékenykedő
más együttesekkel. Rendszeres kísérői vagyunk a Zdravec bolgár táncegyüttes
műsorainak.
Táncházunk Budapesten 1993. óta működik minden hétfőn, jelenleg
a Fáklya Klubban. (Bp. VI. Csengery u. 68). Itt az érdeklődők tánctanáraink
segítségével meg is tanuhatják a táncokat. Fellépéseink alkalmával
is szívesen tartunk táncházat. 1996 óta minden évben megrendezzük
táborunkat, ahol a résztvevők tíz napon keresztül ismerkedhetnek a
balkáni népek, a magyarországi nemzetiségek dalaival, táncaival, az
ország különböző részeiből, sőt külföldről érkező vendég zenekarok
és koreográfusok segítségével.
A RECE-FICE együttes (balról
jobbra / from left to right):
- KRUCSAY János duda, derbuka, tapan / bagpipe, derbouka, tapan
- Herlinde SCHOENTJE klarinét / clarinet
- DELI Piroska ének, kaval, bőgő, brácstambura, baglama, csörgő /
vocals, caval, double bass, tambura-viola, baglama, tambourine
- MAG Tünde furulya, ének, kaval / shepherd's pipe, vocals, caval
- HORVÁTH Edit basszprím, bolgár tambura, buzuki / bassprim, bulgarian
tambura, bouzouki
- AVAR Panni prímtambura, brácstambura, bolgár tambura, tambura szamica
/prim-tambura, tambura-viola, bulgarian tambura, samica
- SZICK Edit hegedű, bőgő, gadulka, buzuki / violin, double bass,
gadulka, bouzouki
- ifj. VITÁNYI Iván harmonika, prímtambura, basszprím, bőgő, tapan
/ accordion, prim-tambura, bassprim, double bass, tapan
The Rece-Fice
Ensemble was founded in 1992. Our aim - besides setting high standards
in entertaining the dance-house audience-is not only to get acquainted
with the folk music and dances of the peoples from the Balkans (Bulgaria,
Greece, Macedonia, Thrace) and of South-Slavs (Serbs and Croats) living
in Hungary, but also to cultivate and acquaint the Budapest audience
with them. Some members of the band are from these backgrounds themselves,
and others combine their music careers with studying Bulgarian or
ethnography. When forming the ensemble, its members were partly beginners,
partly musicians gaining experience in other music styles and groups.
In recent years we have successfully performed on numerous occasions,
from folk music festivals to balls, university clubs to folk pubs.
We appeared on radio and TV, and contributed to the production of
a number of records. We recorded a cassette of our own concert programme
in 1993, and celebrated our 5th birthday with a 3-hour-long concert
at the Almássy Téri Szabadidőközpont (Cultural Centre) on 15th December,
1997. While extending the repertoire continuously we strive for a
more authentic performing style by discovering the specific features
of different regions. To achieve this we try to find 'original' folk
musicians still alive and existing archive material. We also do our
best to acquire more and more original musical instruments or make
them according to authentic designs. (One of our members is an instrument-maker
and holder of the 'Young Master of Folk Arts' award.) We keep in touch
with other bands of this style and regularly accompany the 'Zdravec'
Bulgarian Folk Dance Group.
We ran our dance-house at the Almássy Téri Szabadidőközpont
every Monday since 1993. In February 2000, we moved to the FÁKLYA
KLUB (Budapest VI. Csengery u. 68; near to Oktogon square). One of
our specialties is a Balkan dance workshop, given by a professional
teacher. We have organised our 10-day folk dance camp every
year since 1996, where the participants can become acquainted with
the songs and dances of the peoples from the Balkans, and nationalities
living in Hungary, with the help of guest bands and choreographers
coming from different parts of the country and abroad.
Fontosabb szereplések,
események
- 1993 -
Almássy téri Táncházunk megindulása 10 éves az Almássy tér Megjelenik
első kazettánk
Bajai táncháztábor (Falkafolk együttessel közösen)
Bonyhádi Népzenei Találkozó II. díj
- 1994 -
Táncháztalálkozó lemezpályázat ("Otiąlo e malo mome")
TV felvétel (Zenelánc)
Táncháztalálkozó
Kaláka Folkfesztivál, Diósgyőr
- 1995 -
Táncháztalálkozó lemezpályázat (Zelen Orah)
Nemzetiségi Népzenei Gála
Táncháztalálkozó
Önálló est a Zdravec táncegyüttessel (Talentum műv. h.)
Pomázi Népzenei Találkozó
Vujicsics Tihamér Emlékfesztivál (Szentendre)
Mesterségek ünnepe (Zdravec táncegyüttessel)
- 1996 -
Táncháztalálkozó
Panijiri görög búcsú
Balkán hangja
Önálló est a Zdravec táncegyüttessel (Fonó)
- 1997 -
Matáv-Kaláka Fesztivál, Budapest
"Új Élő Népzene" lemezpályázat (Bánáti táncok)
Cirill és Metód ünnepe (Zdravec táncegyüttessel)
Európai Kisebbségek Fesztiválja, Baja (Zdravec táncegyüttessel)
Népzenei Gála, Eger
5 éves a Rece-Fice (Önálló est, Almássy tér)
- 1998 -
15 éves az Almássy tér Cirill és Metód ünnepe (Fonó; Zdravec táncegyüttessel.)
Diszkográfia:
1993 -
Rece-Fice, Délszláv népzene (önálló kazetta) Union Kiadó, UK MK-002
1994 - Táncháztalálkozó '94 (Otiąlo e malo mome) Magyar Művelődési
Intézet, MMI CD 001
1995 - Táncháztalálkozó '95 (Zelen Orah) Magyar Művelődési Intézet,
MMI CD 002
1997 - Táncháztalálkozó '97 (Avar Panni: Horvát szamica-muzsika) Magyar
Művelődési Intézet, MMI CD 004
Új élő népzene 2. (Bánáti táncok) Folk Műhely Alkotóközösség, FMVMCD
002
1999 - Új élő népzene 5. (Avar Panni: Baranyai dallamok szamicán)
Folk Műhely Alkotóközösség, FMVMCD 00?
1999 - FAROST-LEMEZ,
BAHIA Music , CDB-054
Táncháztalálkozó '99 (Sop-vidéki táncok) Magyar Művelődési Intézet,
MMI CD 00?
2000 - RECE-FICE, Táncház 2000 BAHIA Music , MKB-084
RECE-FICE, DÉLSZLÁV
NÉPZENE 1993 Ezt a kazettát a legegyszerűbb technikával készítettük:
két mikrofonnal és egy szalagos magnóval, bármiféle utólagos kozmetika
nélkül. Benne vannak az élő felvétel erényei és hibái: az együtt zenélés
öröme éppúgy, mint a fiatal (alig egy éves) zenekar fésületlensége.
A kazettán a népszerű dallamok mellett kevésbé ismert népdalok és
saját feldolgozások is hallhatók.
| A kazettáról meghallgatható
szám: |
|
Otąlo e malo
mome
|
 RECE-FICE,
Táncház 2000 Ez a kazetta, (a Rece-Fice együttes harmadik önálló anyaga)
"tánc-centrikus": élő táncházi felvétel, otthoni táncolásra alkalmas
szerkesztésben. Emellett természetesen célunk, hogy mind etnikailag,
mind stílus, hangszerelés tekintetében minél színesebb, változatosabb
képet mutathassunk a balkáni népek és a magyarországi nemzetiségek
gazdag népzenei hagyományaiból, különösen azon részéből, amely a városi
táncházakban (részben saját erőfeszítéseinknek köszönhetően) tovább
él.
FAROST-LEMEZ
Szándékunk az volt, hogy képet adjunk a balkáni népek és a magyarországi
délszláv nemzetiségek gazdag népzenei hagyományairól, az egyes tájegységek
és népcsoportok jellegzetes dallamai, játékstílusai segítségével. Törekedtünk
arra is, hogy a számok segítségével bemutathatók legyenek a régió jellegzetes
hangszerei, és hogy az archaikus dallamok és hangszerek mellett megszólaljanak
a népzene újabb rétegeit tükröző modernebb hangszerelésű feldolgozások
is. A hangszerek - és persze az együttes - történetét külön tanulmányban
mutatjuk be, amely a CD-ROM sávon megtalálható.
| A
CD-n hallható számok: |
|
"ROKOKO"
|
BÁNÁTI TÁNCOK (Logovac - Rukavica - Ficko)
ĆAPE Bunyevác tánc
STARINSKO KOLO Régi szlavóniai dallamok szamicán.
BARANYAI SOKÁC TÁNCOK (Jabuke - Na dvi strane - Tanac-Ranče)
BARANYAI DALLAMOK SZAMICÁN (Golubice, bela - Bećarac - Na dvi
strane - Todore) ROKOKO Bunyevác tánc
KRÉTAI DALLAMOK A görög népzene régebbi rétegeit mutatja be.
VINO PIJE MOJ DRAGAN (Vino pije ... - Kupi mi, Babo ... - Tanac
- Todore)
ČUMIČANKA Újabb stílusú szerb kólók a "Radio Beograd"-ból ismert
hangszerelésben
ZELEN ORAH Vajdasági szerb népdal Szedlák Eszter gyűjtése után
(Prigrevica, Vajdaság)
MOLDVAI ROMÁN TÁNCOK (Ciobanaşul - Sîrbă de la podoleni)
SARENA RACSENICA "Új stílusú" bolgár népzenei feldolgozás
TRÁK ÉNEKEK Bulgáriai trák népdalok jellegzetes dudautánzó stílusban
SOP VIDÉKI TÁNCOK (Kopanica - Dajcsovo - Sop hóró)
©IROK DUNAV (©irok Dunav - Imala sam dilbera - Banatsko kolo
- "Tončikino kolo")
A lemezen szereplő zenészek:
- Árkosi Szabolcs basszprím
(2,3,4,5,7,16); harmonika (10,12,13); ének (9,11)
- Avar Panni prímtambura (2,5,7,9,16); brácstambura (3,10,12); gitár
(8); bolgár tambura (13,15); szamica (2,4,6,7); ének (7,11,14)
- Deli Piroska ének (7,11,14); bőgő (3,10,12); brácstambura (2,4,5,7,9,16)
- Jablonkay Judit furulya (2,3,7,10,12); kaval (13,15); ének (2,5,7,11)
- Mag Tünde ének (2,5,7,11,14)
- Szick Edit hegedű (3,8,10,12,15); bőgő (2,4,5,7,9,16); ének (7,11)
- Tiszavári Ágnes ének (2,5,7,11,14,16); tapan (13,15); derbuka (8)
- ifj. Vitányi Iván (zenekarvezető) harmonika (2,4,5,7,10,13,); prímtambura
(3,7,16); basszprím (9); bőgő (8,12,15); ének (2,9,7,11)
Vendégek:
- Roza Bancseva ének (14)
- Krucsay János (Magyar Dudazenekar) duda, ének (9)
- Orczi Géza (Zsarátnok) basszprímtambura(16)
- Perger László (Zsarátnok) csellótambura(16)
Önálló albumaink mellett néhány felvételünk
antológiákon is szerepel:
-Táncháztalálkozó '94 (Otiąlo e malo mome) Magyar Művelődési Intézet,
MMI CD 001
-Táncháztalálkozó '95 (Zelen Orah) Magyar Művelődési Intézet, MMI
CD 002
-Táncháztalálkozó '97 (Avar Panni: Horvát szamica-muzsika) Magyar
Művelődési Intézet, MMI CD 004
-Új élő népzene 2. (Bánáti táncok) Folk Műhely Alkotóközösség, FMVMCD
002
-Új élő népzene 5. (Avar Panni: Baranyai táncok szamicán) Folk Műhely
Alkotóközösség, FMVMCD 005
-Táncháztalálkozó '99 (Sop-vidéki táncok) Magyar Művelődési Intézet,
MMI CD 006
-Táncháztalálkozó 2000 (Mitro le mitro) Magyar Művelődési Intézet,
MMI CD 006
A CD kiadója:
BAHIA MUSIC 1091 Budapest, Üllői út 23. 
Tel/fax: (36-1) 217-43-54
URL: http://www.bahia.hu
E-mail: bahia@bahia.hu
Hangszerek
1 prímtambura
2 prímtambura
3 prímtambura
4 basszprím tambura
5 basszprím tambura
6 brácstambura
7 csellótambura
8 hegedű
9 bőgő
10 szerb furulyák
11 bolgár kaval
12 bolgár kaval
13 bolgártambura
14 gadulka
15 szamica
16 líra
17 duda
18 harmonika harmonika
19 tapan
20 derbuka |
 |
A TAMBURÁK KIALAKULÁSÁRÓL,
ŐSEIKRŐL
 A
mai tambura ősét már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is ismerték.
Megtalálhatjuk Théba és Egyiptom képzőművészeti emlékein is, majd
később az ógörögöknél, és a rómaiaknál is találkozhatunk ilyen hangszerekkel.
A tamburák török közvetítéssel jutottak a Balkán félszigetre, (déli
típus), majd onnan északra, szinte valamennyi szerbek illetve horvátok
lakta területre (északi típus). Tőlük került át - részben a cigányok
közvetítésével - a magyar népzenébe is, különösen a vegyes lakosságú
területeken. (Somogy, Baranya, Bácska) A tamburások kezdetben egyedül,
legfeljebb dobkísérettel játszottak. Játékukat saját maguk kísérték.
Ezzel - a dudáéhoz hasonló - játékmóddal találkozhatunk a szamica
esetében. ©okadija tamburazenekar Mohács, 1963 Joka SAJČAN, Ilija
ČELINAC, Stipa BARAC, Luka DOBSAI, Đuro BARAC A XVIII. század végén,
a XIX. század elején az "északi" területeken (Vajdaság, Szlavónia,
stb., különösen a városokban) megindul a zenekari muzsikálás fejlődése,
és a játékstílus átalakulása. Ez a tambura átalakulásá-val jár. A
zenekari hang-zás igényeinek megfelelően új hangszertípu-sok alakulnak
ki. Ezek hangolása, funkci-ója és méretei a mai formában csak a második
világháború után, részben intézményesített módon kristályosodott ki.
Az "igazi tamburazenekar" felállása, hangszerei tehát tudománytörténeti
viszonylatban meglehetősen új keletűek. Ez az úgynevezett "Szerémségi
Tambura-család", kialakulását tekintve maximum 150 éves. A vonós cigánybandák
mintá-jára kialakultak a szólamszerepek: eszerint a fődallamot, a
prímet a prímás játszotta prímtamburán. (A terctambu-rásnak is ugyanolyan
a tamburája, csak ő az adott dallam tercét játssza). A ritmusszekció
itt is ugyanúgy, mint a vo-nósbandákban bőgő és kontra: tehát tamburabőgő
és brácstambura. A vonósbandák cimbalmát helyettesítendő, a dallamokat
variációs betétekkel, futamokkal, a hangzást dúsító ellenszólamokkal
a basszprímtamburák és csellótamburák látják el. A tamburákat minden
esetben pengetővel szólaltatják meg. A tamburazenekarok gyakran más
hangszerekkel (harmonika, hegedű) bővülnek.
FÚVÓS HANGSZEREK
A dudákról
A dudák az összes, lemezünk tárgyát
képező népcsoport körében igen elterjedtek. Alapvetően két fajtáját
ismerik erre: a "kéthangút", és a "háromhangút". A kéthangú dudákon
egy dallamsíp és egy bordó- (az alaphangnál általában két oktávval
mélyebb, állandóan szóló) síp van. Ezek két külön sípszárban vannak.
(Elvétve akad olyan is, amelyen a bordó hiányzik, csupán egyetlen
dallamsíp van. A fenti logika szerint ezt "egyhangúnak" nevezhetnénk).
A háromhangúaknál a dallamsíp mellett megtalálható a kontrasíp,
amely az alaphangot, és annál egy kvarttal mélyebbet szólaltat meg
(dó, szó). A bordó természetesen itt is megvan. A dallamsíp és kontra
közös, "dupla" sípszárban van. ("Dipla"). Ebbe a típusba tartozik
a magyar duda is. Bulgária egész területén Makedóniában és Szerbia
délibb vidékein a kéthangú terjedt el, kisebb formai és hangmagasságbeli
eltérésekkel: A rodopei duda kb. egy kvarttal, vagy kvinttel mélyebb.
A bolgár dudák sípszára egyenes, a makedónoké és a szerbeké hajlított,
esetenként tülök is lehet rajta, ami a bolgároknál hiányzik. A háromhangú
dudát használnak a horvátok (kivéve a drávamentiek), és a vajdasági
szerbek. Ezek a dudák a magyarnál mélyebb hangúak (alaphangjuk E
vagy F, esetleg D). Hangterjedelmük kisebb, nincs rajtuk bolhaluk,
és tülök helyett gyakran fából faragott pipájuk van. A lemezen hallható
duda magyar duda. Sárosi Bálint mohács-szigeti gyűjtésében viszont,
Bárác György háromhangú sokác dudán játszik, aminek hangja ennél
egy kvarttal mélyebb.
Kaval
A bolgár és makedón népzenében igen
elterjedt népi hangszerek egyike ez a fából készült fúvós hangszer.
A befújt levegő valamilyen éles peremnek ütközik neki, és ettől
szólal meg a hangszer. Ebbe a csoportba tartozik a furulya és a
harántfuvola is, csak köztük az a különbség, hogy a furulyának sípja
van, míg a fuvolának nincsen. A kaval egy üres cső, tehát sípja
ugyanúgy nincsen, mint a fuvolának. Ezért tehát joggal gondolhatnánk
azt, hogy a kaval a fuvola őse. Ez azonban nem így van. A kaval
perzsa eredetű hangszer és arab közvetítéssel jutott el a Balkán
félszigetre, majd Bulgáriába. Létezik arab rokona is a nei , ami
még ősibb formában őrződött meg. Ezzel szemben a fuvola Közép-Ázsiából
származik. A kaval neve török eredetű. A hangszer egy fából készült,
három részre szedhető - a részeket törökül eknek hívják - hosszú,
henger alakú cső. A felső részén van a perem, ami általában csontból
vagy keményfából készül, és igen gazdagon díszített. A középső harmadban
található az a nyolc lyuk, amin a kavalos játszik. Az alsó harmadban
van négy olyan lyuk, amit nem fognak le, hanem a középső rész alsó
hangjainak magasságát adja meg. Ezeket a lyukakat a kavalosok az
'ördög lyukainak' nevezik. A hangszer alaphangjának magasságát a
cső hossza adja meg. Létezik A, B, C, D és E alap-hangú kaval. Zenekarban
leggyakrabban a C alaphangút használják, de közkedvelt a D és az
A is. A B kavalt nagyon mély hangú énekesek kísérésére használják.
A kaval oktávváltós hangszer, két oktáv és egy kvint játszható ki
rajta, ez három átfújást jelent. A fölső regisztert, az utolsó kvintet
'kaba'-nak nevezik, és ennek félüveghang szerű tónusa (flageolett)
nagyon jellemző a kavalra. Kromatikus hangszer, így technikailag
igen gyorsan lehet rajta játszani, és könnyű rajta a hangnemváltás
is. Meg kell azonban jegyezni, hogy megszólaltatása első alkalommal
szinte lehetetlen. Ezeknek a kavaloknak inkább csak névrokona a
román és a moldvai kaval, melyek ugyanis nem kromatikus skálájúak,
és sípjuk is van. A két típus közti átmenetet képviseli a cevara,
amely Szerbiában használatos. Hossza kb. 85 cm, hét első és egy
hátsó lyukkal. Ezen is megvannak az alsó lyukak, amelyeken nem játszanak,
csupán a jellegzetes fátyolos hang létrehozására szolgálnak. Természetesen
ezek rokonait is megtaláljuk Bulgáriában. (zapusen 'bedugaszolt'
kaval) Bulgária területén, Trákiában, Dobrudzsában és Ludogoriében
híres kavaliskolák találhatók.
Zurna
 Bár
lemezünkön még utalás szintjén sem szerepel, a teljesség kedvéért
- közkedveltsége és elterjedtsége miatt is - meg kell említeni.
A zurna (töröksíp) fából készül, végig kónuszos csöve kiszélesedő
korpuszban végződik. Az oboáéhoz hasonló kettős nád segítségével
szólaltatják meg. Hangterjedelme nem túl nagy: skálája diatonikus,
oktávváltót nem alkalmaznak. Hangja rendkívül erős. (Pece ATANASOVSKI
zenekarának vendégszereplése alkalmával a zurnás a Budapest Sportcsarnok
küzdőterén erősítés nélkül játszott). A zurnások gyakran körlégzést
alkalmaznak, ami lehetővé teszi, hogy a hangszer megszakítás nélkül
szóljon. Dalmáciában és Isztrián is ismerik, ahol "sopile" -nek
hívják, és templomban is használják. Általában duóban játszanak,
ami a hangerő mellett azért is különös élmény, mert ezeket a hangszereket
nem nagyon igyekeznek összehangolni. Igaz, nem is igen lehetne,
mert a lyukak helyét gyakran elméleti megfontolások helyett a játékos
kezének méretei alapján határozzák meg.
Furulyák
 A
furulyák mindenhol a pásztorok közkedvelt hangszerei. Fúvókával
ellátott, hengeres, csövű fúvós hangszer. Elöl hat luk található,
a hetedik, hátsó gyakran hiányzik. Alapvetően két féle méretben
használják: A "hosszú" kb. 70 cm hosszú, míg a "rövid" hossza 20...25
cm között van. Neve szerbül frula, svirala, svirajka, duduk, duduče,
bolgárul svirka, vagy duduk. Ezek a nevek a svirati, svirja '(hangszeren)
játszik' igéből származnak, illetve a "dünnyögő" játéktechnikát
utánzó hangalakok ('tutul'). Újabban inkább a rövidebbet használják,
ez ugyanis éles hangja révén alkalmas zenekarban való játékra, tánckíséretre
is, míg a hosszút inkább a pásztorok használták a maguk szórakoztatására.
dvojnice A furulya különleges változata a főleg szerbek által használt
dvojnice (kettős furulya). Ez tulajdonképpen két furulya "egybeépítve",
egy fából kifaragva. Hossza kb. 30 cm. A játékos az egyik kezével
az egyik oldalon játssza a prímet, a másikon a másik kezével a dallam
tercét. Ennek megfelelően a baloldalon négy, a jobb oldalon pedig
három lyuk található. E hangszer bolgár megfelelője a dvojanka,
melynek azonban csak egyik sípszárán játszanak dallamot, a másik
- bordó jelleggel - egyetlen hangot ad. Elterjedési területe dél-nyugat-Szerbia,
illetve észak-nyugat-Bulgária.
VONÓS HANGSZEREK
Gadulka
Majdnem egész Bulgáriában elterjedt,
igen ősi formát őrző népi hangszer. Neve ószláv eredetű, jelentése
'hang', 'játszani', 'szólni'. Hívják még guszlának, kemánénak és
kiskilnek. Közép-Ázsiából származik és hűen őrzi az onnan származó
vonós hangszerek legjellemzőbb vonásait: három húrja van; teste
csepp alakú; hangolókulcsai nem oldalra, hanem hátrafelé néznek.
Családjában nincs egyedül, ismertek rokonai: a délszláv lirica,
lierica, az orosz gudok, a lengyel genszle és a krétai líra. Nyugat-Európai
leszármazottja a fidula, amiből a későbbi viola d' amour lett. A
gadulka vonós hangszer. Teste keményfából, rezonáló fedőlapja pedig
fenyőfából készül. A testet és a fedőlapot, úgy, ahogy a hegedűnél
is, egy kis fenyőfa rúd, a lélek köti össze. Ez adja át a keletkezett
rezgést, és ez tart ellen a nagy húrnyomásnak is, így a tető nem
roppan össze. A Húrok a kulcsoktól a húrtartó lábig érnek, és igen
lényeges, hogy nem a fogólaphoz vannak közel, - úgy mint a hegedűnél
- hanem a levegőben, a térben lépcsősen helyezkednek el. Ez azért
fontos, mert a húrok az ujjak érintésétől, nem pedig a fogólapra
nyomástól szólalnak meg, így különösen éles és tiszta félüveghang
szerű hangon szólal meg a hangszer. Eredetileg a gadulka három húros.
Hangolása igen egyszerű, mai formájában az alaphang /A/, ennek kvintje
/E/, és az alaphangra egy oktáv /A/, de létezik tiszta kvart hangolása
is. A gadulka sajátos hangzását biztosítják a le nem fogható zengőhúrok.
Ezekből általában tíz van és kromatikusan vannak hangolva. Amikor
egy hang a főhúrokon megszólal, vele együtt az összes felhangjai
elkezdenek zengeni. Így a hangszer nagyon telt és meleghangzású
lesz, a hallgató elé idézi a hegyek tiszta hangzását. Bulgária egész
területén ismertek a klasszikus zenekarok mintájára működő gadulkazenekarok.
Egy ilyen együttes különböző méretű és hangmagasságú gadulka szerű
hangszerből áll össze. Ez a hangzásvilág már a feldolgozott népzene,
a műzene körébe tartozik.
Líra
A ma Görögországban használt líráknak
semmi közük nincsen ókori névrokonukhoz. Kétféle lírát ismernek
és használnak a görögök; egy körte alakút és egy elnyúltabb formájút.
A körte alakút krétai lírának nevezik. Használják a szigeteken (Kréta,
Dodekanisza) és Észak-Görögorszában (Makedónia, Trákia). Mind a
kétfajta hangszer vonós, és úgy, mint a gadulka Közép-Ázsiaból ered.
A krétai líra alakjában és játéktechnikájában is nagyon hasonlít
a gadulkára. Három húrja van és ezek a térben lépcsősen helyezkednek
el, így a lírás nem tudja a húrokat a fogólaphoz szorítani, hanem
a körmeivel csak érinti azokat, így egyfajta éles, üveghangszerű
színezetet kapnak a megszólaltatott hangok. A húrok kvint távolságra
vannak egymástól (re-la-mi vagy D-A-E), de régebben törökösen, kvint
és egy kvart (re-la-re vagy D-A-D) távolságban hangolták a hangszert.
Ez az utóbbi hangolás is hasonlóságot mutat a gadulkáéval, csak
a gadulka más hangmagsságban van. A krétai lírának - a gadulkával
ellentétben - nincsenek a dallamot kísérő zengőhúrjai. A lírás,
ha ülve játszik a hangszerét a bal lábára támasztja, ha pedig állva,
akkor az övébe dugja. Sokszor a zenész egyedül játszik, de kísérheti
dob is (derbuka). Régebben lanttal, tamburával, buzukival is szólhatott
együtt, de ma már nagyzenekar is kísérheti. Így hangzása sokkal
populárisabbá válik. Európai hangszertörténeti folytatásaként érdemes
megemlíteni a 12-15. századi vielle a archet-t és a 17. században
igen elterjedt viola de braccio-t. A lírák másik fajtája a pontoszi
líra. Használják a pontoszi törökök és a kaukázusi grúzok, de elterjedt
Kisázsia bizonyos területein. Az utóbbi lírákat nevezik kappadókia
líráknak, ami a pontoszi líránál nagyobb, és létezik még a kemanesz,
mely a család legnagyobb tagja. Ez a hangszer hathúros és a fogólapja
alatt másik hat zengőhúr található. Érdekes, hogy míg a gadulkának
a teste más, mint a kemaneszé, úgy a burdontechnika alkalmazása
mind a két hangszernél jelen van, és mégis a gadulkát is kemanesznek
nevezik bizonyos területeken. A pontoszi líra úgy, mint családjának
többi tagja háromhúros hangszer, és a húrjai kvart távolságra vannak
egymástól. Régebben a húrok bélből vagy selyemből készültek, ami
azért volt lehetséges, mert ennél a hangszernél a húrokat a fogólaphoz
nyomva játszanak és így sokkal kisebb feszítés is elég a húrok megszólaltatásához.
Ezért is lehetséges az, hogy a lírajátékos a dallamot játszva egyidejűleg
ugyanazon az ujjával a szomszédos húrt is lefogja, így a dallamot
egy kvarttal feljebb kíséri. Ez az ősi ellenpontozott kíséret ahelyett,
hogy megtörné, inkább felerősíti a líra és általában a pontoszi
zene egyhangúságát, monotonitását. Ez a monoton jelleg nem negatív
tulajdonsága a zenének, hanem ez adja meg sajátos karakterét és
különleges feszültségét. A lírás egyedül játszik, kíséret nélkül,
de ritkán esküvőkön, bálokon, búcsúkban vagy táncosok kísérésekor
két, három hangszer szól egyszerre, hiszen a tömegben szükség van
a nagyobb hangerőre. Ennek a lírának is vannak leszármazottai az
európai hangszertörténetben. Ilyen például a táncmesterhegedű, amit
a 17. századtól használtak. Ezt a hangszert franciául pochette-nek
hívják, ami a francia poche 'zseb' szóból származik, és a tánc kísérésének
speciális hangszere volt. Valószínűleg a szó arra utal, hogy a hangszer
olyan kicsi volt, hogy a zenész a dolga végeztével a hangszerét
egyszerűen csak fogta és zsebrevágta.
Hegedű, nagybőgő
Talán fölöslegesnek tűnhet ezekről
a hangszerekről akár egy szót is szólni, hiszen mindenki tudja,
hogyan néz ki egy nagybőgő vagy egy hegedű, de azt talán kevesebben
tudják, hogy honnan származnak ezek a hangszerek. Eddig beszéltünk
a gadulkáról, a lírák különböző fajtáiról és megállapítottuk, hogy
ezek a hangszerek Közép-Ázsiából származnak, hiszen magukon viselik
az összes olyan jegyet, ami az onnan eredő hangszerekre igaz. Testük
körte vagy hosszúkás alakú és egy fából faragták őket. Jellemző
jegyük, hogy a hangolókulcsaik nem oldalra, hanem hátra vagy előrefele
állnak. Ez az egyik ág. A másik ág őse az Észak-nyugat-Afrikából
származó és ott még ma is ismert rebab, aminek a teste körte alakú,
de hangolókulcsai oldalra állnak és az ezeket tartó fej pedig hátrafelé
törik. A hangszer rezonáló része bőrből készül. Valószínűleg a rebab
az őse az európai rebecnek, aminek azonban fedőlapja már nem bőrből,
hanem fából készült és kulcsszekrénye már nem törik hátra. A lírák
folytatása az európában fidulának nevezett hangszer. A fidula a
12-15. században fejlődésnek indult. Először a hangszert már nem
egy fából faragták, hanem a nyakat külön illesztették a testbe,
azután elkezdtek kávát építeni a test köré, aminek következménye
az lett, hogy célszerűvé vált a testet hátlapból, fedőlapból, és
kávából összerakni. Majd a testet a vonózás könnyítésére középen
elkarcsúsították. Ez a középkori fidula a 16. századra eltűnik,
és csak mint népi hangszer él tovább Kelet-Csehország és Nyugat-Morvaország
területén. A hegedű kulcsait - melyek oldalra néznek - és csigájának
jellegét a rebectől vette át. A 16. században megjelent egy új hangszercsalád,
a violák. Ez a hangszercsoport már egyesíti magában a fidula és
a rebec már korábban említett sajátosságait, és tulajdonképpen a
mai hegedű és nagybőgő formáját már magában rejti. Ami változás
az óta ezeken a hangszereken történt már mindenki számára belátható.
A Közép-Ázsiából származó vonós hangszerekre jellemző még, hogy
játék közben nem az állukhoz helyezik őket, hanem függőlegesen tarják
hangszerüket. Ezzel a technikával a hangszer sokkal erősebben szól.
A violák között is először a viola da gamba alakul ki, amit minden
esetben - még ha a hangszer kisebb méretű volt akkor is - a térdük
közé szorítva tartottak. Ezen hangszerek bizonyos típusaira jellemző
volt a csapott váll. A másik típusú violákat elkezdték az álluk
alá szorítani. Nevüket is innen kapták. Ők a kézben tartott violák,
a viola da braccio-k. Ez a hangszer a hegedű közvetlen őse. A zenekari
hangzásban szükség volt a basszus szólam erősítésére, így nagyobb
testű és mélyebb hangú hangszereket építettek, amelyek képesek voltak
a gamba szólamok alá lépni egy teljes oktávval. Ezekből a mélyhangú
viola da gambákból, a basse de viola-kból alakult ki valószínűleg
a nagybőgő, bár e hangszer eredete még teljesen nem tisztázott.
Nemcsak a hegedű, hanem a brácsa és a cselló is a viola da braccio-ból
származik. Ezeknek a hangszereknek a 19. századra szabványosodott
a méretük, és alakult ki a végső formájuk. Végül megállapíthatjuk,
hogy a képen látható vonóshangszerek, bár ma már nem sorolják őket
egy hangszercsaládhoz, mégis szegről-végről rokonok, és bár a líra
és a gadulka is ük-ükapja lehetne a hegedűnek hangzásvilágukban
legalább annyi izgalom és szépség rejlik, és a rajtuk való játék
és annak technikája is igen komoly feladat és egyáltalán nem lebecsülendő.
Vonó
Ma már természetes dolog, hogy a
zenekarok nagy része vonós hangszerekből áll, de az már kevésbé
köztudott dolog, hogy a vonó a hegedű vagy vonós hangszerek mellett
legalább olyan fontos kellék, vagy talán még fontosabb. Ezzel az
egy "fadarabbal" szólal meg a hangszer, és ha ez fadarab nem jó
akkor a játék nehézkessé válik, és sok esetben a hangszer hangján
is ront. A vonó két fő részből áll a szőrből, ami általában lófarokból
készül és a fa részből, a pálcából. A vonó másik fontos része a
kápa, amelybe becsatlakozik a szőr, és ezzel feszítik is meg azt.
A kápa súlya nagyon fontos, hiszen ez határozza meg a vonó súlypontját.
A vonók formáját és súlyát nagyrészt az adott hangszer húrjainak
feszessége, és a hangszer tartása határozza meg. Régebben nagyobb
ívük volt, általában rugalmas fából (pl. som) készültek. Sok vonó
szőrének feszességét a hüvelykujj nyomásának erősségével szabályozzák.
Van vonó, melyet a tenyérbe fektetnek (pl. nagybőgő vonó), lehet
kifordított vagy befordított kézzel, tenyérrel játszani. Talán ennyi
ízelítőnek elég lesz.
PENGETŐS HANGSZEREK
Tambura Samica
 A
szó jelentése: magányos, egyedül álló. (Özvegyasszonyt is jelent).
Az egyik legrégibb, délszláv területeken használt tamburafajta.
Valaha Magyarország területén is használták, ma azonban inkább csak
Szlavóniában, Likában és a Vajdaságban találkozhatunk vele. E hangszernél
kár volna bármiféle szabványos méretet vagy hangolást keresni, mint
mondjuk a vonósoknál, vagy - újabban - a tamburáknál. Inkább a dudáknál
megmutatkozó sokféleség jellemzi: hagyományosan nincs két egyforma
szamica. (A legutóbbi időkben a szamica is kezd zenekari hangszerré
válni, - ahogy a duda is - ezért szükségképpen bizonyos szabványosítási
törekvések figyelhetők meg méretben és hangolásban egyaránt.) A
szamicák hangolását a helybeli énekesek hangterjedelme, méretét
a rendelkezésre álló faanyag, és - pásztorhangszer lévén - a tarisznya
mérete határozta meg. Egy azonban biztos: a szamicának négy húrja
van, amelyeket egyszerre szólaltatnak meg. Ebben hasonlít a citerához
is, de egyéb sajátosságai miatt inkább a duda játékával rokon. A
szamica diatonikus hangszer, tehát félhangok nincsenek rajta. Kezdetben
bélből készült "kötéseket" alkalmaztak bundok helyett, melyeket
találomra helyeztek el, esetleg tologattak is, attól függően, hogy
az adott dallam éppen mit kívánt. Később általánossá vált a dúr
skála, azonban többnyire leszállított hetedik fokkal. A zengő húrok
funkciója eltér a citeráétól, ezeken ugyanis különböző hangokat
fognak le, amelyek a dallammal együtt akkordot alkotnak. Többnyire
1. és 5. fokot használnak, csak az újabb stílusú, nagyobb hangterjedelmű
dallamoknál fordul elő a 4. fok.
Tamburabőgő
Funkciójában, méretében és felépítésében
is nagyjából megegyezik a vonós bőgővel, de ez bundozva van. Igen
kemény fém húrok vannak rajta, - rendszerint négy - hangolásuk egy
hanggal magasabb, mint a vonós bőgőké. Lába alacsony, a fogólap
nem nyúlik a tető fölé. A tamburabőgőn pengetővel játszanak, ezért
- a többi tamburához hasonlóan - ezen is megtalálhatjuk a keményfa
furnérból készült koptatót.
A pengetőről
A pengető régebben szaruból készült,
formája hosszú téglalap volt, melynek a sarkával pengettek. Manapság
több irányzat létezik: Egyesek a gyári gitárpengetőkre esküsznek,
mások különböző műanyagokból készítik el saját spéci pengetőjüket,
ami az egész lágytól a kőkeményig bármilyen lehet. Felhasználható
hozzá mosószeres flakon, modellrepülő légcsavar, horvátországi útjelző
oszlop (a magyar nem jó, az állítólag másképp kopik), valamint mezőgazdasági
gépek műanyag csapágyai. A tamburabőgő pengetője különlegesen kikészített
kétrétegű bőrdarab. (Persze a bőgősök közt is akad, aki másra esküszik).
A pengető használata népcsoportonként is eltérő lehet, például a
cigányok inkább hátul pengetnek puha pengetővel (flakon), míg a
sokácok elöl, a nyakhoz közel, és kemény, hosszúkás pengetővel (útjelző
oszlop). A pengető hatásai ellen védi a tambura fenyőfa tetejét
a keményfából készült intarzia, a "koptató", ami azonban általában
nem lehet elég nagy ahhoz, előtte, mögötte, vagy mellette ne kaparják
ki mégis a tetőt.
ÜTŐSÖK (dobok)
A dobok szerepe a balkáni népek zenéjében
rendkívül jelentős. A hagyományos felállásban általában egy szólóhangszer
és egy dob játszik. A szólóhangszer lehet vonós (gadulka, líra),
fúvós (duda, kaval, zurna), vagy pengetős (tambura, szaz, lauto
stb.). (A zurnások és kavalosok gyakran ketten játszanak, ilyenkor
az egyik az alaphangot játssza hosszan kitartva, amivel a duda bordósípját
helyettesíti). A nagyobb zenekarok (és velük a terckíséret meg a
harmóniák) csak újabban terjedtek el. Zenekari szempontból tehát
a dobok nagyon fontos hangszerek, hiszen a hagyományos népzenében
nagybőgőt abszolút nem, és tamburát, is csak bizonyos területeken
használnak (ezen is inkább dallamot játszanak, bordókísérettel),
így a kíséret feladata teljes egészében a dobosokra hárul, akik
változatos, improvizatív variációkkal igyekeznek is ennek eleget
tenni. Egy jó tapanos játékára a táncosok órákig el tudnak táncolni.
Tapan
A tapan egy kétfenekű dob, a teste
fából készül, amire - mindkét oldalán - fagyűrű vagy karima segítségével
bőr van kifeszítve. Egyik felét egy fadarabbal, bunkóval verik,
ami általában a kísért dallam hangsúlyos hangjait, az egyeket adja,
míg a másik felét egy vékony vesszővel ütik, ami szabadon variálhat
az adott ritmuson belül. (Persze a bunkóval is variálhat a tapanos.)
|
